A 11.11.11. világméretű Hathor meditáció és a dimenzionális hangolások

2011.november 25.

Tom Kenyon kiegészítése

Az üzenet első része a néhány héttel korábbi Hathor 11.11.11-i világméretű meditációhoz kapcsolódik. A második rész a Hathor Dimenzionális hangolásokról szól, valamint arról, hogy hogyan lehetnek számunkra a legkedvezőbb hatásúak a jövőben, függetlenül attól, hogy részt vettünk-e a világmeditáción, avagy sem.

A 11.11.11-i meditáció célja az egyén (értsd: te) útjának a tudat felemelkedő spirálján való segítése volt, az endokrin rendszer éteri fénnyel való feltöltésével és katalitikus (a fejlődést gyorsulását elősegítő) hangok használatával.

 

 

A meditáció egyszerre volt sokdimenziós és dimenziók közötti, valamint átlépett a tér és az idő érzékeink szerinti korlátain.

Sok jelzést kaptunk a világ minden tájáról, hogy az emberek komoly és mély tapasztalásokban részesültek, függetlenül attól, hogy a november 11-13 közötti időszakban éppen hol tartózkodtak.

Úgy vélem, a Hathorok 11.11.11-i sokdimenziós közvetítése az eddigi egyik legerősebb világmeditáció volt.

A Hathorok mindig is azt vallották, hogy a közös átalakulás az egyén átalakulására és az egyének közötti gyümölcsöző kapcsolatokra támaszkodik, vagyis rád, rám és a körülöttünk lévő világra, valamint az egymáshoz fűződő kapcsolatunk minőségére.

Mindannyian megtanultuk (kondicionáltak is erre minket), hogy alkalmazkodjunk a látszólag külső világhoz úgy, mintha az valódi „lenne”. De a „valóság” egyrészt átalakul, másrészt megváltoztatható. A Hathorok szerint az idő jelenlegi ciklusában mind a külső, mind a belső valóságok változnak és egy eddig példa nélküli sebességgel tovább fognak változni.

A bolygóméretű átalakulás iramát sokunk furcsa kettősségként tapasztalja. Egyrészt feszültséget hoz létre, másrészt elősegíti fejlődésünket.

Véleményem szerint több tényező határozza meg a bolygó valóságának egyre gyorsuló változására adott válaszainkat.

Néhány ezek közül a lehetségesről és nem lehetségesről alkotott hiedelmeink. Ez vonatkozik mind a saját, mind a közös lehetőségekre. Másként fogalmazva, ha azt gondolod, hogy az átalakulás nehéz és feszültséggel teli lesz, akkor olyan is lesz. Ha úgy véled, hogy a folyamat meg fog erősíteni és segíteni fog gyorsabban fejlődni, akkor tapasztalásod inkább ilyen jellegű lesz.

Kulcsfontosságú a gyors és gyökeres változásokhoz fűződő érzéseink, valamint agyunk neurológiai adottságai. A neurológiai adottság alatt azt értem, hogy milyen gyorsan és milyen minőséggel képes idegrendszerünk az új és váratlan helyzetekhez alkalmazkodni.

Végül a Hathorok szerint testünk hormonális mintázata, hormonjaink minősége befolyásolja, hogy mennyire vagyunk nyitottak, vagy elzárkózóak az új valóságokra és hogy ezekre az új valóságokra mennyire hatékonyan, vagy ügyetlenül tudunk reagálni. Pontosan ezért készítették a Hathorok az Agyalapi Mirigy Dimenzionális Hangolást. Abból a célból, hogy az endokrin rendszerbe éteri fényt lehessen bejuttatni,, hogy így az egyre gyorsabban gyorsuló (katalitikus) evolúció során egyre gyorsabban tudj te magad is megváltozni és fejlődni.

További kiteljesedés

Bár a 11.11.11-i meditáció egyedi esemény volt, a Hathorok néhány dolgot nagyon világosan javasolnak azoknak, akik beléptek az felemelkedési folyamatba (vagyis a tudatosság spirálkarjain felfelé igyekeznek).

Azt javasolják, hogy építsd be a három dimenzionális hangolást napi életedbe, úgy, ahogy számodra az megfelelő. A három hangolás az Agayalapi Mirigy Hangolás, amit a 11.11.11-i meditáción használtunk, a Tobozmirigy Hangolás és a Szív Hangolás.

Ezek a hangolások az éteri fény akusztikus analógiái és sokak számára (engem is beleértve) erős tudatossági átalakítást tesznek lehetővé. A „lehet” szó itt nagyon fontos. Mint minden nagyerejű eszköz esetén némi józanság és önmérséklet szükséges.

Katalitikus természetüknél fogva (itt: kis mennyiségben is nagy hatást vált ki A ford.) ez a három hangolás könnyedén nagy kavarodást idézhetnek elő érzelmi és energetikai értelemben. Ez a felbolydulás egyesek számára kellemetlenné is válhat, főleg akkor, ha nagyon erőlteti, úgymond „tolja a folyót”, értve ezalatt, hogy adott idő alatt túl sokszor hallgatja a hangolásokat.

A több ebben az esetben nem jobb. Elmagyarázom.

 

 

A seattle-i világmeditáció előtt a felkészülési részben bemutattam a résztvevőknek egy szimbolikus kísérletet. Egy vízzel teli edényt mutattam, amin fedő volt. Azt mondtam, hogy az edény (alakja) azt szimbolizálja, hogy mindannyian megtanultuk ránk jellemző, egyéni módon kordában tartani magunkat.

A víz az edényben a tudatalattit és az érzelmeket szimbolizálta. A legtöbbünk pedig megtanulta azt is, hogyan fedje el érzelmeit és öntudatlan részeit, hogy alkalmazkodni tudjon a társadalomhoz.

Utána elmagyaráztam, hogy mit tesz az Agyalapi Mirigy Hangolás, hogyan hozza létre az éteri fény és a katalitikus rezgés áramlását és hogyan juttatja be az endokrin rendszerbe. Az „új” energia gyorsabban rezgett az endokrin rendszer rezgésszámánál. Aztán elmagyaráztam, hogy olyan, mintha rázná a vízzel telt edényt. A valóságban én is erőteljesen elkezdtem rázni az edényt, a fedő pedig lerepült a víz meg kiömlött, elárasztva a színpadot és - nyugodtam hozzátehetem,- még engem is.

Pontosan ez játszódik le a hangolásokkal is. Amikor hallgatod őket, megnyitsz a hangolásoknak a fény birodalmaiból származó, magasabb rezgésű energiái számára egy csatornát, hogy beléd tudjanak áramlani.

Ha rendszeresen hallgatod őket, élettel töltenek meg. És ez az élettel való feltöltődés folyamata átalakítja a tudatosságodat.

Ha azonban túl sokszor hallgatod őket, nagyon erős tisztítási folyamatot indítasz be, amivel elbánni már kellemetlen is lehet számodra.

Mindenkinek más a komfortzónája. Például én bizonyos napokon az Agyalapi Hangolást többször is meg tudom hallgatni és csodálatosan feltölt az életteli energiákkal. Más napokon alig bírom akár egyszer is végighallgatni. Az is előfordult néhányszor, hogy a darabot a közepén tudatosan megállítottam, mert számomra, a kényelmi zónám tűrőképességéhez képest, túl sok méregtelenítési folyamat játszódott le bennem.

Biztosan akad köztetek olyan, akik számára eléggé ismerős fogalom a „túl sok” éteri, vagy spirituális fény méregtelenítési mellékhatása. Sokatok valószínűleg megtanulta, hogyan gyorsítsa fel önmagát, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt a „nem túl sok” és a „túl sok” átalakító energia mennyisége között. Akiknek új ez a fajta személyes átalakulás, erősen javaslom, hogy olvassa el a pszicho-spirituális méregtelenítés c. cikkemet, amit megtalálsz honlapomon a cikkek (Articles) részben (www.tomkenyon.com). (Hamarosan lefordítom ezt is magyarra is. A ford.)

De térjünk vissza a Hathorok javaslataira a három -az Agyalapi, a Tobozmirigy és a Szív -Dimenzionális Hangolással kapcsolatban.

Javaslatok a hallgatáshoz

Amikor eldöntjük, hogy melyik hangolást fogjuk hallgatni, az a kulcskérdés, hogy mit szeretnénk elérni.

Az Agyalapi Mirigy Hangolás azzal a céllal jött létre, hogy fel tudjuk tölteni az agyalapi mirigyet és a teljes endokrin rendszert éteri fénnyel és katalitikus hangrezgésekkel. Így célja az endokrin rendszer feltöltése, ami a Hathorok szerint nagyon jótékony hatású a felemelkedési folyamatban.

A Tobozmirigy Dimenzionális Hangolás éteri fényt és katalitikus hangrezgéseket juttat a tobozmirigybe. Célja, hogy segítse előhozni a meglévő rejtett lehetőségeket a tobozmirigyben, ami a Hathorok szerint interdimenzionális antennaként működik. Ráhangolhat a fény magasabb birodalmaira így magasabb szintű megértést és belátást tesz lehetővé.

A Szív Dimenzionális Hangolás célja a szívcsakra aktiválása, és interdimenzionális átjáró megnyitása önmagunk és minden élet mélyebb érzékelésére. Ez a hangolás kissé szokatlan módon hat rám, nem azt a megszokott boldog, pezsgő energia érzetét kelti bennem.

Amikor erről kérdeztem a Hathorokat, azt mondták, hogy a Szív Hangolás létrehozott egy átjárót az interdimenzionális tudatosság felé és ahhoz, hogy teljesen átjussunk rajta, át kell mennünk a teljes összegyűjtött védelmi páncélzatunkon. Sokunknak, magamat is ideértve ez nyilvánvalóan egy folyamat; tapasztalatom szerint az összes hangolás az. Olyan folyamat, amit elkötelezetten, kitartással vállaljunk, hogy sikerüljön az új belátás és a spirituális energiák kincseit előásni személyes történetünk szemetéből és civilizációnk fertőjéből, mert ezek választanak el minket saját magasabb természetünktől.

Azt javaslom, hogy ha még nem tetted, akkor mindhárom hangolást hallgasd. (Ezekre az ingyenesen letölthető darabokra mutató linkek megtalálhatók az üzenet végén.) (Ha segítségre van szükség a letöltéssel kapcsolatban, küldj nekem egy levelet. A letöltést mindenképpen Tom Kenyon honlapjáról kell elvégezni, de válaszul küldök egy levelet, amiben segítek eligazodni az angol nyelvű lapon. A ford.)

Letöltés után azzal, vagy azokkal dolgozz rendszeresen, amelyik, vagy amelyek a legjobban vonz, vagy vonzanak. A rendszerességet az fogja meghatározni, hogy mennyi időt tudsz a hallgatásra szánni, és hol húzódnak komfortzónád határai. (Vagyis mikor kezdesz el negatív gondolatformákat, érzelmeket, emlékeket, benyomásokat, finom (minőségű) és nem annyira finom fizikai mérgeket megtisztítani.)

Más szóval a Hangolásokkal való munka intuitív hívás eredménye, az alapján, hogy mit tapasztalsz, amikor hallgatod őket.

Fontos orvosi megjegyzés: Bár ezek a hangolások az endokrin rendszerre hatnak, nem orvosi kezelések. Létrehozásuk kizárólagos célja az önfelfedezés és az önátalakítás. Ha úgy érzed, hogy endokrinológiai egyensúlyoddal gond lehet, erősen ajánlom, hogy keress fel szakembert.

A három Dimenzionális Hangolásra mutató link lejjebb található. Ha rájuk kattintasz, a Sound Gifts (Hangajándékok) részre visz a honlapomon. A Hallgatási feltételek elfogadása után a Dimenzionális Hangolásokat és az egyéb ajándékokat tartalmazó oldalra jutsz.

Az Agyalapi Mirigy Dimenzionális Hangolásra és annak használatára kattints ide.

A Tobozmirigy Dimenzionális Hangolásra és annak használatára kattints ide.

A Szív Dimenzionális Hangolásra és annak használatára kattints ide.

Tom Kenyon

Három új CD jelent meg!

Mysterium (Misztérium) élő felvételeket tartalmazó CD, a miket Hathor tanfolyamok során rögzítettünk. További információkért kattints ide.

Chakra Clearing ( Chakra tisztítás ) négy CD-ből áll, a 2010-es Hathor tanfolyamokon rögzített felvételeket tartalmaz. Ezek az egyedi felvételek erőteljes sámán-utazások gyűjteménye, aktivizálják és átalakítják a hét fő csakrát. Előadást és több hangmeditációt is tartalmaz. Erőteljes átalakító megtapasztalás. További információkért kattints ide.

Solace (Megnyugvás) Tom legutolsó CD-je egyórás folyamatos hangözön, béke, nyugalom és érzelmi vigasz megteremtésére. További információkért kattints ide.

©Tom Kenyon 2011. Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.

Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2011

Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.

Válj tehetős emberré! Kérlek, hogy támogass, segíts!

Megosztás a FacebookonFacebook