Fotó: Hathor Szobor Denderában
Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében
Fejlődési lehetőségek a Káosz Csomópontban
Ebben a földi üzenetben a Káosz Csomópont méretéről és kiterjedtségéről kívánunk szólni, amelybe beléptetek.
Üzenetünk gyújtópontjában a földi változások tudatotokra gyakorolt finom és a kevésbé finom hatásai állnak. Mint a korábbi üzenetünkben jeleztük, ahogy beléptetek a nagyon bizonytalan állapotba, egyre nehezebb pontosan megjósolni a szeizmikus és vulkáni eseményeket.
Tavaly októberben megjósoltuk, hogy Káosz Csomópontba fogtok belépni és emiatt egyre jobban nőni fog a zűrzavar és, hogy a kormányaitoknak és intézményeiteknek komoly gondot fog okozni egy ilyen szintű káosz legyőzése. És valóban ez történik kezdve az egész Földön tapasztalható szélsőséges és abnormális időjárási eseményektől, a földrengések gyakoriságának feltűnő emelkedésén át, a mostani izlandi vulkánkitörésekig. A Káosz Csomópont ilyen megnyilvánulásai sajátos és kiszámíthatatlan módon fognak kiterjedni és összefonódni.
Üzenetünk középpontjában nem a Káosz Csomópont kibontakozása miatti fizikai kihívásaitok állnak, hanem inkább fel szeretnénk hívni a figyelmeteket a rátok és - ha készen álltok rá, a megragadásukra váró fejlődési lehetőségekre.
Tekintsünk kiindulópontnak egy elképzelést, mely egyeseknek új, másoknak ismert információ lehet.
A Földet, hozzátok hasonlóan, ragyogó tojás alakú fénytestnek látjuk. Ahogy nektek is, a Földnek is csatornái vannak a finom energia számára. A testetekben ezeket a finom energiát áramoltató vezetékek a meridiánok és az alapvető szerveitek életerejével kapcsolatosak, vagy a nadik és a csakrákkal kapcsolatos sokkal összetettebb és finomabb rendszert alkotják.
A Földnek is megvannak a saját finomenergia-csatorna hálózatai és rácsrendszerei. Ezek egyikét Ley vonalaknak hívják. Ezek a saját testedhez hasonlóan a Föld testében áramló finom energiák vezetékei. Természetesen a Föld energia csatornáin áramló energiák sokkal nagyobbak, mint a te testedben áramlók.
De végeredményében összefügg az emberi meridián és nadi, valamint a bolygó Ley vonala.
A bolygótok a felemelkedési folyamat újabb szakaszába lép be. Ezeket több jellemző mutatja, melyeket részben érzékeltek és részben nem. Két ilyen jellemző okozza a földrengéseket és a vulkáni tevékenységeket is.
Földrengést, vagy vulkánkitörést megelőzően nagy mennyiségű finomenergia áramlik a földtani esemény közelében. A finom energia áramlása a tektonikus változás előtt történik. Ahogy tudományotok helyesen állapította meg, a tektonikus mozgás a kiváltója, vagy generátora a földrengési eseményeknek. A finomenergia áramlása a meridiánokon ( Ley vonalakon ) a földrengések környékén már órákkal, napokkal, vagy akár hetekkel a földrengés vagy vulkánkitörés előtt megtörténik. Ezek a fizikai esemény hírnökei. A földrengések és vulkánkitörések finomenergia megnyilvánulásai és a Föld meridiánjaiban, vagy Ley vonalaiban végbemenő áramlások és külön hangsúlyozni szeretnénk, közvetlenül hatnak rátok.
Sokatok testében válaszreakciót tapasztal. Ez azt jelenti, hogy ha az elkövetkező földrengéssel, vagy vulkánkitöréssel kapcsolatban finom energia áramlik a Föld Ley vonalaiban, akkor ennek megfelelő áramlás lehetséges a saját meridián rendszeretekben. Mintha az elkövetkező események barométere lennél. Egyesek sokkal érzékenyebbek másoknál így a hatások az ilyenek esetében sokkal hangsúlyozottabbak. Érzékeny egyének több ezer kilométernyi távolságra az adott eseményektől is reagálhatnak a Föld változásának finom energiáira. De a kevésbé érzékenyek is érezhetnek hatásokat. A földrengések és vulkáni aktivitás emelkedésének ténye miatt sokatok ezeknek a különös testi válaszreakcióknak az egyre gyakoribbá válását tapasztalhatják. És pontosan ez az, amire a figyelmünket szeretnénk összpontosítani.
Megértjük és tisztán látjuk a földrengések és a vulkáni tevékenységek szörnyű hatását a három dimenziós valóságotokra, de szeretnénk, ha tudnátok, hogy ugyanezek az események energetikai kapuk, evolúciós átjárók, amelyeken beléphettek.
Ezek nem csak a fizikai Föld tájképét érintő változások hírnökei, hanem a az emberi és a bolygó tudatszint változásának előjelei is.
Hagy írjuk le a szeizmikus tevékenység néhány fizikai és érzelmi hatását. Emlékezz, hogy ha küszöbön áll egy földrengés, vagy egy vulkánkitörés, akkor a szeizmikus esemény közelében a Föld meridiánjaiban és Ley vonalaiban finom energia áramlik. Ezzel egy időben válaszreakciók keletkeznek a fizikai testben, különösen az erre érzékenyek esetében. Ha finom energia áramlik a személy meridián rendszerében, mindenfajta furcsa jelenség következhet be.
Ilyen esemény lehet ( többek között ) pl. a rövidtávú memória problémák, hirtelen meleg, vagy hideg érzet, megmagyarázhatatlan fizikai kellemetlenség, vagy akár fájdalom, ami látszólag ok nélkül jelentkezik és múlik el.
Lehetnek rövid pillanatok, amit gondolkodási, vagy értelmezési zavarnak is nevezhetünk. Vagy gyakoribbá válnak a hirtelen lecsökkent energiaállapotok. Ilyenkor úgy érezheted magad, mintha semmi energia nem állna rendelkezésedre. Korábbi üzenetekben beszéltünk arról, hogy egyre többen fognak panaszkodnak fáradtságra, kimerültségre, miközben nem képesek nyugodtan aludni. Egyre többször fogjátok azt érezni, hogy elalszotok, miközben ébren vagytok. Ha olyan környezetben vagy, hogy lepihenhetsz, vagy legalább becsukhatod a szemed, ez a legjobb, amit tehetsz az ilyen jelenségek kezelésére. Ha ilyesmi történik, akkor ez gyakran, de nem mindig, a finom energia áramlásának jele a Föld energia rendszerében, vagy Ley vonalaiban.
Ezekben az időkben változtatja meg a Föld maga is a bolygó tudatosságát és ,úgymond meglovagolhatod a farvizét. Mivel a bolygó megváltoztatja a tudatosságát, mély tudatossági állapotokba léphetsz ezekben a pillanatokban. Azt tanácsoljuk, hogy engedd el a világot és add át magad a befelé fordulás tapasztalatának. Lesz, aki hatalmas gyógyító erővel bíró és tápláló belső valóságok világába léphet. Mások „filmszakadást” fognak tapasztalni, és fogalmuk sem lesz, hogy mi történt. Nagy hasznodra válhat, ha ilyenkor megengedhetsz magadnak pihenést még a napi teendőid közepette is.
Esetenként lesz, aki ellentétes reakciót fog tapasztalni. Tested szélsőséges állapotban érezheted, mintha az életfunkciók felgyorsultak volna. Ha érzékeled a finom energiákat, megfigyelheted, hogy ez a finom energiatestek ( amilyen a KA is ) a szokásosnál gyorsabb rezgésének az eredménye. Ez a felgyorsult érzés rövid ideig, vagy akár órákon át tartó is lehet. Ezekben a hipertudatos állapotokban kozmikus információ és/vagy spirituális fény beáramlását tapasztalhatod. Érezheted, hogy finom energia csatornák nyílnak meg és ennek következtében a finom energia áramlása felerősödik ezekben a csatornákban. Bármennyire is különösek ezek a testi és szellemi állapotok, ezek az evolúciós emelkedés lökéshullámai. Sajnos a különleges testi és szellemi állapotok a napi testi ritmusnak kellemetlen időpontokban jelentkeznek. Ha elfogadod és felismered, hogy evolúciós ajándékok, jelentős hasznodra válhatnak.
Amíg az Egyensúly Holonja és a Felemelkedés Holonja, amiket korábbi üzenetekben adtunk át, biztosan hasznos ( és nagy hasznotokra lehet használata ), addig a szeizmikus események testedre és tudatosságodra gyakorolt hatása elől nem lehet elmenekülni. Így tanácsunk, hogy öleld magadhoz ezeket, mintsem, hogy ellenállj nekik. Tekintsd őket annak, amik: evolúciós lehetőségeknek.
Ezzel az üzenettel átadjuk a Szív Dimenzionális Hangolását. Az üzenet végén találod meg a linkjét. Ez egy rendkívüli hangolás, a jövőből érkezett, egy olyan Földről, ami a mostani időtökben még nem létezik.
Azt tanácsoljuk, hogy a Tobozmirigy Dimenzionális Hangoláshoz hasonlóan hallgassátok. A hallgatása közben irányítsátok tudatotokat a szívcsakrára és képzeljétek el, hogy a hangokat a szívetek közepéből halljátok megszólalni. Ez a felemelkedési kód segíteni fogja a szíveteket stabilizálódni, valamint vigaszt és megnyugvást találni a Föld jövőbeli állapotából. A célja, hogy segítsen elviselni az előttetek álló zűrzavart és a bizonytalan eseményeket. A hangok az új, felemelkedett Föld rezgéseinek esszenciája. Ez az új világ ígérete, és szívetekben hordozzátok csíráit.
Végül fel szeretnénk hívni a figyelmeteket, hogy bár az elkövetkezőkben nehéz időszakba léptek, ezzel egy időben rendkívüli evolúciós felemelkedés küszöbét lépitek át.
Mindegy, merre éltek a Földeteken, mindegy, milyen az élethelyzetetek, vagy milyen körülmények várnak rátok, ha evolúciós ajándékként ölelitek át az előttetek kibontakozót, felemelkedtek a tudatosságban és kegyelemben és humorral léptek át a kapun, amit Káosz Csomópontnak hívunk.
2010. április 15.
A Hathorok.
Fotó: Tom Kenyon
Tom gondolatai és megfigyelései
A Hathorok a Haitin történt nagy földrengés után elmondták, hogy több nagy földrengés várható a Tűzgyűrű mentén. ( Lásd: Haiti és a Káosz Csomópont c. Hathor üzenet a Föld számára ( 2010. január 13. ))
Ezek a rengések, elmondásuk szerint, egymáshoz viszonylag közel következnek majd be és a Föld felemelkedésének jelentős szakaszát fogják jelezni. ( Megjegyzés: Az „egymáshoz viszonylag közel” még viszonylagosabb, ha olyan lényekre gondolunk, akik a mi tér- és időérzékelésünkön kívül esnek, mivel ők, tőlünk eltérő módon, nem lineárisan érzékelik az időt. ) A Hathorok jelezték, hogy a chilei 8.8 erősségű rengés (2009. február 27. ) is ezen nagy rengések közé tartozik.
Közölték azt is, hogy a nemrégiben Baja Californiában (2009. március 16. ) történt és igen nagy területet ( még Los Angelest is ) érintő7.2-es rengés egy másik ilyen jel, ahogy ők fogalmazzák: „egy jelentős energetikai szakasz a Föld saját felemelkedésében”.
Akik érdeklődnek a szeizmológia iránt fontosnak találhatják, amit a Hathorok a baja californiai rengés után elmondtak. Szerintük ez a rengés tulajdonképpen az Imperial Valley és az 1979-ben ugyancsak az amerikai-mexikói határ menti földrengésig visszakövethető tektonikai elmozdulás fordulópontja. Az a rengés az amerikai Geological Survey jelentése szerint 6.5 erősségű volt. A tektonikai mozgás fordulópontja a Hathorok szerint azt jelenti, hogy a környéken emelkedni (nem pedig csökkeni) fog a szeizmikus tevékenység. ( Kérlek, vedd figyelembe, hogy én csak közvetítem, amit nekem mondanak. Én nem várom el, hogy megértsd az Imerial Valley-ben történt 1979-es rengés kapcsolatát a most, baja-n történttel.)
Elmondták, hogy további nagy rengések nem csak ebben a térségben várhatók, hanem az egész világon, főként a Csendes Óceáni Tűzkör közelében. ( szeizmikusan aktív terület, amely érinti Új Zélandot, Ausztrália és Ázsia keleti partvidékét,Indonéziát valamint egész Észak- és Dél-Amerika nyugati partvonalát.
Ábra: A Csendes Óceáni Tűzkör
Röviddel a mostani izlandi vulkánkitörések kezdete után a Hathorok elmondták, hogy ebből valami sokkal nagyobb fog kialakulni. És valóban, ahogy ezt írom, több kitörés volt és a legutolsó leállította Európa légiközlekedését a kilövellt vulkáni hamuval, amitől a sugárhajtású repülőgépek hajtóművei súlyosan károsodhatnak, vagy tönkre mehetnek.
Világos, legalábbis számomra, hogy a Hathorok ezt már 2009 októberében megjósolták.( Lásd: AKáosz Csomópont és a Dimenzionális Hangolás c. Hathor üzenet a Föld számára ( 2009. október 8. ))
A Hathorok szerint a mostani és az eljövendő szeizmikus és vulkáni események a felemelkedési folyamat felgyorsulását fogják elindítani.
Nem pontosan értettem, mit értenek ezalatt. Számomra úgy tűnik, hogy a Hathorok a szeizmikus és a vulkanikus történéseket nem csak nyilvánvaló fizikai eseményekként látják, hanem az emberi és a bolygó tudatára gyakorolt finomabb és kevésbé látható hatásaként is ( Tudat alatt az embereknek és magának a Földnek a tudatosságát értve )
Barátaimmal és munkatársaimmal együtt igazolni tudom a furcsa rendellenességeket, amelyekről a Hathorok ebben az üzenetben szólnak. Ilyenek a test szokatlan időszakos fizikai kellemetlenségei, az alvási zavarok, a rövidtávú memória problémák valamint, amit én homályos agy szindrómának hívok, – a szokásos gondolkodásmód, valamint az értelmezési és feladatmegoldási képességek ideiglenes hanyatlása.
Ezekben a furcsa és szerencsére rövid ideig tartó esetekben úgy érzem magam, mintha az IQ-m 10 pontot esett volna, majd váratlanul visszaállna „normál” szintre.
Vannak hirtelen energiaszint csökkenések is. Ilyenkor úgy érzem, mintha kihúztak volna a konnektorból. Fáradtság és/vagy álmosság vesz rajtam erőt. Ha éppen csinálok valamit, úrrá tudok lenni a pihenés iránti vágyon, de ha nincs dolgom, mély, ösztönös érzésem támad, hogy lefeküdjek és jöjjön, aminek jönnie kell.
Orvosi megfontolások
Ha a Hathorok által említett fizikai kellemetlenségeket tapasztalod, lehet, hogy ezek csak testi válaszreakciók,. ahogy állítják. De szó lehet orvosi eseményről is. Ha kellemetlenségek helyett fájdalom lép fel és tartós is marad, ahelyett, hogy eloszlana magától, kivizsgálást javasolok a biztonság kedvéért.
Ha a valódi tudatvesztést tapasztalsz ( pl. eszméletvesztést, vagy irányíthatatlan elalvást ) akkor ez súlyos egészségi állapot is lehet, akár alvási légzéskimaradás (apnea), vagy más. A megértés kedvéért: a Hathorok által említett hirtelen energiacsökkenés hirtelen, megmagyarázhatatlan energiaveszteség, álmosság érzés és/vagy alvási vágy. Bár ez az érzés elég erős is lehet, mégis kontrollálható, más szóval az erős pihenési, vagy alvási vágy ellenére képesnek kell lenni „kitartóan kitartani”.
Lelassulás és a megadás művészete
Fel kellett ismernem, hogy nincs értelme harcolni a hirtelen energia nélküli állapotokkal. Amikor időt szakíthatok a lefekvésre és csak figyelem a részleges elsötétedésem, gyakran érzem, hogy furcsa, fél-tudatos állapotba kerülök. Néha úgy érzem, hogy az energiahiányos időszakokban szabadon esem a tudatom belső terében, ami elég furcsa jelenség.
Felfedeztem, hogy ha csak hagyom, a szabadesés néha lényem más birodalmaiba juttat el, ami táplál és feltölt. A tudatom ezen belső birodalmai számomra élénk álomnak tűnnek és némelyikük igazán különös és felerősítő jellegű.
Megjegyzem, olyan pillanatok is vannak, amikor mély, félig tudatos állapotba kerülök, majd kijövök belőle, anélkül, hogy tudnám, hogy mi történt. Az egész a Hopik által az idő végéről mondottakra emlékeztet, „amikor a dolgok felgyorsulnak és lelassulnak”.
A Hathorok azt mondják, hogy az energia nélküli állapotokban a Földön valahol végbemenő szeizmikus és/vagy vulkáni események hatása alatt állunk és a fátylakon túli átjáró átmenetileg megnyílik. Az pedig személyes döntés, hogy átlépünk-e ezeken az ajtókon és az, hogy mihez kezdünk az ott találtakkal.
Ha az energiahiányos állapotot hirtelen, váratlan, – bár elég furcsa - evolúciós lehetőségként tekintem, sokkal kevésbé vagyok ellenszegülő.
Barátaim, kollégáim és én is tapasztaltuk a test és a tudat hiper-állapotatit, amiről a Hathorok beszélnek. Ahogy írom ezt a Gondolatok és Megfigyelések részt, reggel 4:46 van. Az említett felpörgetett érzéssel ébredtem, és eldöntöttem, hogy dolgozom. Azonban van olyan is, amikor ezek a hiper-állapotok lehetetlenné tesznek bármilyen hasznos elvégzését. Néha nagyon erősek is előfordulnak és ilyenkor csak utaztatni tudom magam az energiahullámok hátán.
Előfordul, hogy a hiper-állapot bekapcsolja bennem a finom energia áramlását. Néha öntudatlan álomból ébredve a nadijaim (a csakrákkal kapcsolatos finom-energia csatornák ) meghökkentő derengését látom. Esetenként, a Hathorok közlése szerint, a kozmikus információ és/vagy spirituális fény beáramlását érzem. Nekem ez általában a korona-, vagy a szívcsakrán keresztül történik, míg mások jelezték, hogy náluk másképp lép be.
Mindannyian egyediek vagyunk és a kozmikus letöltés ( ahogy én hívom ) egyedileg jelenik meg és fejeződik ki. Végső soron, ha megadom magam ezeknek a testi és elmebeli hiper-állapotoknak, gyakran érzem magam feltöltődve a finom testeim magasabb rezgése miatt. A legfontosabb kulcs, hogy a korábban említett energiahiányos állapotokat evolúciós katalizátorként fogadjuk el, adjuk meg magunkat a jelenségnek és haladjunk az áramlással.
A Szív Dimenzionális Hangolás
A „mi van a fátyol mögött” rész juttat el az üzenetben említett Szív Dimenzionális Hangolás-hoz és a ahhoz a furcsa és vicces módhoz, ahogyan a Hathorok előálltak vele.
Amikor a Hathorok szóltak, hogy a Szív Dimenzionális Hangolás-t szeretnék rögzíteni velem, elmondták, hogy a hangmintákat a jövőből hozzák. És ezek a rendkívüli felemelkedési hangkódok a jelenlegi helyett a jövőbeli Földdel kapcsolják hallgatóját össze.
Közölték, hogy a hangokat – mint a legutóbbiak többségét – hajnalban, pontosabban 3 körül fogják átadni.
És így is történt. Pár nappal később 3-kor felébresztettek és elkezdtük rögzíteni a hangmintákat a stúdiómban. Mintegy 5 napi erőfeszítésbe került a felvétel, és mindegyik alkalommal a hajnal első fényeivel fejeződött be.
Azon túl, hogy kitartottak amellett, hogy a hangok a jövőből érkeztek, az volt a meglepő, hogy amikor a hangokat rögzítettem és végső formájukra kevertem a 13 személyes Hathor csoportból tisztánlátóként látható alakban hatan mellettem voltak. Eddig ilyen soha nem történt velem.
Ahogy hangoltam az energiahullámokat, amiket hangként akartak megjeleníteni, finomhangolták a hangom. Szó szerint megmondták, hogy változtassam meg a vibrátómat itt és cseréljek ki egy magánhangzót ott és így tovább. És ilyen sem történt még idáig sosem. Általában, ha bizonyos források hangjait továbbítom, a kapott hangokat szinte azonnal kiadom, de közben általában nem vagyunk állandó párbeszédben és a forrás lényei sem állnak közvetlenül mellettem látnokként látható formában és nem közlik a hangmérnöki teendőket.
Nagyon kitartóak voltak megint, amint a 16 hangsávot a végső sztereó formájában rögzítettem. Azon furcsa jeleneten túl, hogy hat 4-5 méter magas Hathor zsúfolódott össze a kis stúdiómban volt egy másik vicces esemény. Amikor a hangszínt szerettem volna átállítani, vagy a sztereó hatást megváltoztatni, vagy az egyik sáv hangerejét megemelni a többihez képest, közölték, hogy a felvétel az ő zenei ízlésük szerint történt, nem pedig az enyém szerint. Felvilágosítottak, hogy a hangkódok szó szerint a jövőből valók és ez az oka, hogy a Hangolás nem teljesen az ínyemre való.
Meg akartam változtatni a Hangolást, hogy megfeleljen a saját zenei szépérzékemnek. De ragaszkodtak hozzá, hogy a hangok az ő ízlésük szerintiek és a Föld jövőbeli valóságához illik. Elmondták, hogy a Hangolásnak végül lesz értelme számomra is, de egyelőre bízzak meg bennük.
És így ezt a Hangolást nagyon precíz irányításuk szerint készítettem el. Érdekes módon az egész felvételt hét héttel ezen írás előtt fejeztem be. A Hathorok elmondták, hogy szólni fognak, mikor van itt az ideje nyilvánosságra hozatalának és addig „üljek rajta”. A különleges felemelkedési hangkódok kibocsátása a Föld legfőbb energetikájával lesz összhangban és támogatni fogja azokat, akik hallgatják, hogy az új Földre és az új élet rezgésmintáira hangolódjanak.
Amikor a szívcsakrámra koncentrálva hallgatom a Szív Dimenzionális Hangolást, gyakran bonyolult alakzatokat érzek forogni szívem középpontjában. Gyakran nyílik meg előttem egy féregjárathoz hasonló tér- és időátjáró, és gyakran érzem, hogy egy új Föld lebeg a térben. Sokszor mélyen megérintenek a hangüzenet meghitt részét képező bálnahangok, és többször érzem, hogy szélesre tárják a szívem. Máskor azt érzem, hogy hangjuk a Föld és az azon túli energia vonalaival kapcsol össze.
Úgy sejtem, hogy a hangokat a hallgatói egyedi módon fogják megtapasztalni, mert mint ilyen, az érzékelés az érzékelőre jellemző.
Kísérleteztem a Szív Dimenzionális Hangolás és a Tobozmirigy Hangolás párban történő hallgatásával.
A két hangolás egymás utáni többszöri meghallgatása (először a Tobozmirigy Hangolás, majd a Szív Hangolás ) rendkívül hatásos. Ha azonban nagyon sokszor meghallgatod a hangolásokat az általam „Pszicho-spirituális Méregtelenítési” jelenséget tapasztalhatsz. Ez alapvetően a korlátozó gondolatminták, negatív érzelmek, néha pedig elnyomott emlékek kitisztulása. Nemrég írtam egy cikket a pszicho-spirituális tisztításról. Feltettem a „cikkek” (Articles) rovatba „Pszicho-spirituális Méregtelenítés: Gondolatok és megfigyelések címmel (Psycho-Spiritual Detoxification: Toughts and Oservations )”
Mindkét hangolás személyes hallgatás esetén ingyenesen hozzáférhető weboldalunkon. ( az idemutató link lejjebb található )
Végső gondolatok
Csak az idő fogja megmondani, hogy vajon valóban a bolygó felemelkedésében veszünk-e részt, ahogy a Hathorok hiszik. Mindenesetre elég sok kaka kerül a ventillátorba. Nehéz megmondani, hogy vajon egy emelkedési folyamat részesei vagyunk-e és, hogy emelkedünk-e egyáltalán. A föld jelenlegi helyzete a két gyerek történetére emlékeztet, akiknek ígértek egy pónit ajándékba. Egy nap betévedtek az istállóba, ahol megláttak egy hatalmas rakás lócitromot, amitől lelkendezve kiáltottak fel: „Valahol itt kell lennie a póninknak!”.
Ennyi repkedő szar láttán talán tényleg van egy póni a batyuban, hogy úgymondjam. De lehet, hogy ez csak a bennem élő megcsömörlött szamár énem mondja. De túlságosan elkalandoztam a szkepticizmusomban.
Vallom, hogy rendkívüli helyzet nekem olyan lényeket közvetíteni, akik mindig az élet napos oldalát látják és az emberiség nagyságát méltatják ( amiben emberként nem mindig osztozom velük ).
Mégis tudom azt is, hogy az előttünk álló roppant káosz és negativitás ellenére csodák is történnek. Ám a legtöbb kegyelmi csoda az embereken belül és egymás között esik meg. És ezek legtöbbje nem jelenik meg a butító, hipnotikus programozási maratonokon, amit hírközlésnek hívunk.
Azt is tudom, hogy különleges és varázslatos világegyetemben élünk, ahol elképzelhetetlen lehetőségek jelenhetnek és jelennek is meg. Az egykor szilárdnak tűnt tények hirtelen eltűnnek a radarról és történelemmé válnak.
Végül gyakran gondolom azt is, hogy az emberiséggel történő események csupán esetlegesség és véletlen eredménye. De néhány velünk történő esemény nyilvánvalóan egyéni és közös gondolataink és tetteink eredménye. Ezt tartom legnagyobb reményünknek elfásult kétkedésem és a folyamatos butító manipuláció ellenére, melyet szervezetek nagyhatalmú urai, kormányaink intézeteink és vallásaink folytatnak ellenünk.
Érzem, hogy igazán gyönyörű planétánkon egyre többen eszmélnek fel eddig az Irányítók számára elképzelhetetlennek tűnő módokon - félelmen, rosszindulaton és mágián alapuló hipnotizálásunkra és irányításunkra fordított hatalmas és folyamatos erőforrás ráfordítás ellenére.
Exponenciálisan növő embertömegek ébrednek, oh, mily különleges módokon!
Néhányan ráébredünk arra a felkavaró tényre, hogy politikai és gazdasági vezetőink kilopták a szemünket, elrabolták emberi jogainkat, megcsapolják falánk bankjainkat, hogy tömjék kielégíthetetlen pénz, pozíció és hatalom iránti vágyukat, még azok kárára is, akiknek a szolgálatára felesküdtek.
Mások arra a megrázó tényre ébrednek, hogy a vallások – néhány kivételtől eltekintve –elrabolták legmagasabb spirituális törekvéseinket. És sokuk, az irónia furcsa csavarjaként, a világ gonoszának forrásaivá váltak, ( Ha a gonoszt úgy értelmezzük, hogy az emberiség családjaiban vagy azok között ártalmat, sérelmet okoz) Egy rövid pillantás a történelemre és a jelenre több, mint elég a fundamentalizmus és a vallási eredetű türelmetlenség világméretű előretörésének kimutatásához.
Az egész világion egyre több ember ismeri fel az igazságot, hogy a természet részei vagyunk, hogy nem vagyunk függetlenek tőle. És az ilyenek számára a fajok pusztulása nem „elenyésző”. Az élet nekik szent felelősség, a Föld védelme és a hatalmas erőforrásainak és ökoszisztémáinak gondozása magától értetődő.
Van aki feleszmél háromdimenziós kábulatából és meglátja, hogy sokkal-sokkal többek vagyunk és több az élet, mint ahogy azt a kultúránk elhitette velünk.
És ez csak néhány terület, ahol az embernek nevezett főemlős észhez tér.
Talán a Hathoroknak igazuk van. Talán tényleg evolúciós hullám söpör végig az egész világűrön. És talán tényleg részesei vagyunk egy hatalmas élménynek, az anyagban történő tudati evolúciónak.
De bármi is legyen az ok, úgy tűnik, egyre kevesebben nyomják meg a Kozmikus Ébresztőóra „Tovább szundítok” gombját. És a hiábavaló öntudatlanságban maradás kísérletei helyett egyre többünk választja az eltökélt, bátor és vakmerő tettet, hogy felébred a Maya Nagy Álmából és civilizációnk fertőjéből.
És, hogy mi fog történni, ha mindenki felébred? Bárki találgathat.
Tom Kenyon
Orcas Island, Washington
Megjegyzés a weblapomon ingyenesen hozzáférhető mp3 állományokkal valamint a Szív és Tobozmirigy Dimenzionális Hangolással kapcsolatban: Ezek szerzői jog védelme alatt álló művek. Csak személyes meghallgatás céljára valók. Ez azt jelenti, hogy neked, mint magánszemélynek ingyenesen hozzáférhetővé teszem, amíg kizárólag személyes meghallgatásra használod. Nem lehet felhasználni a másolásvédett hangokat semmilyen nyilvános eseményen. Nem lehet megjeleníteni semmilyen személyes, vagy nyilvános weboldalon, mint facebook, youtube, myspace, ilyenspace, olyanspace, vagy bármilyen internet oldalon, vagy média formátumban az előzetes írásos hozzájárulásom nélkül. Nem használhatod fel őket saját hangfelvételeidhez háttéranyagként. Ha mégis ezt teszed, megsérted a szerzői jogot valamint a szerintem alapvető erkölcsi és illemszabályokat.
Link a Szív Dimenzionális Hangolására © Tom Kenyon 2010
Link a Tobozmirigy Hangolására © Tom Kenyon 2010
Megjegyzés: A Tobozmirigy és a Szív Dimenzionális Hangolás Tom legújabb, Felemelkedési Kódok (Ascension Codes) c. CD-jén szereplő hat bonyolult hangkód felvétel közül kettő. A CD-n szereplő hat felvételből ízelítőt lehet kapni a www.tomkenyon.com weblap Üzlet oldalain.
©Tom Kenyon 2010. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.
Ha ezt az üzenetet továbbították részedre és szeretnéd a Hathor üzeneteket a jövőben megkapni, akkor töltsd ki a jelentkezési kérdőívet a www.tomkenyon.com/contact oldalán az adataiddal és csatlakozz a levelezőlistához ( a „subscribe” gombra kattintva ).
Fordító: © Bagi Ákos 2010 www.lelekmod.hu
Minden jog fenntartva. másolhatod, megoszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.
Válj tehetős emberré! Kérlek, hogy támogass, segíts!